Mai elvetemült világunkban furcsa dolog az álláskeresés. Van egy szakmád, amiben persze túlképzés van és volt, ráadásul lesz is még, és lehetsz te akármennyire is jó szakember, lehetnek akármilyen jó vezetői tapasztalataid, ha nem vágsz saját vállalkozásba, akkor nincs az a munkaadó, aki kifizetné neked az általad igényelt fizetést. Inkább olyat választ, akinek friss diplomája van, beéri 120-130 ezer forinttal, aztán vagy beválik, vagy nem.
A saját vállalkozásomban már minden bizonnyal szép sikereket érhettem volna el, ha veszek fel embereket. Kiadom egy idegennek a számlatömbömet, találok egy olyan embert, aki profi grafikus, egy magas IQ-val megáldott call centerest, egy, az építőiparban széles ismeretekkel rendelkező üzletkötőt. De ugyebár ott van a bizalom kérdése… Inkább egyedül csináltam mindent, de ennek az lett az eredménye, hogy belefásultam és még a magánéletem is majdnem ráment, így inkább befejeztem.
Elkezdtem az önéletrajzaimat küldözgetni, két hónap alatt megközelítőleg 150 helyre. Két helyre hívtak be, persze egyik sem volt komoly, 3 helyről kaptam mostanában levelet, hogy „Sajnáljuk pont, pont, pont”.
Az otthonlétben az a legszörnyűbb, hogy már minden ragyog, olyan tisztaság van, minden nap van időd ebédet főzni a kedvesednek, és egész nap az interneten lógsz, az internet pedig felzabál téged. Volt olyan napom, amikor azon gondolkoztam este, hogy mi az atyaúristent tudtam én egész nap csinálni. Tulajdonképpen semmit, ültem a facebook előtt, feleslegesen gondolkoztam hülyeségeken, generáltam vele a problémákat, stb.
Aztán amikor már kellőképpen belefásultam a semmivel teli életembe, elhatároztam, hogy muszáj elmennem itthonról, muszáj valamit tennem, kimozdulnom, dolgoznom, bármit, csak ne kelljen itthon lennem.
Eldöntöttem, hogy takarítani fogok, és akkor még nem is tudtam, hogy milyen fába vágom a fejszémet. A takarítás a legbizalmasabb állás a Földön, és a mai világban, amikor is megélhetési bűnözés van, bocsánat, de kurvára nem mindegy, hogy kit engedünk be az otthonunkba.
Kategóriák:
Na, de még mielőtt ebbe belemennék, hogy milyen tapasztalataim is vannak, kategorizáltam az eddigi munkaadóimat, akiket sikerült megismernem Budapesten, akiknél egyszer vagy éppen párszor, illetve akiknél a mai napig takarítok. Először is vannak, akik nem szorulnak rá és vannak a hálás emberek.
A háziasszony kategória.
A legveszélyesebb „faj” az a háziasszony, akinek nem kell dolgoznia, mert a párja sikeres a munkájában. A napi rutindolgok mellé simán beleférne a takarítás, de neki derogál megfogni a porszívót, a felmosót, és a többit. Ez a típus full alaposan ellenőrzi a munkádat, és a badarságba köt bele. Az ilyeneket igyekszem elkerülni, mert ahol nem érzem magam jól, ott egy idő után nem tudom jól végezni a munkámat.
A sznob.
Aztán van az a kategória, aki kő keményen lenézi a takarítónőt, mert ugyebár ő csak egy „cseléd”, még ha külsőleg elfogadott a megjelenése, biztos ostoba… Az ilyenek amilyen gyorsan jönnek az életembe, olyan gyorsan ki is űzöm őket. Volt olyan, hogy nem éppen kedvesen szóltak hozzám, munkám közben elvonultam a fürdőszobába, átöltöztem, majd közöltem, hogy köszönöm, nekem ennyi elég volt. Kikerekedett boci szemekkel és értetlenül néztek rám.
A nem képes vállalni a felelősséget a hibáiért kategória.
A kedvencem, amikor valaki elkövet egy hibát, és azonnal a takarítónőt kezdi el hibáztatni. „Úristen, nagyon büdösek a rongyaid.” Hogy lehetne egy rongy büdös, amikor takarítanak vele, amikor vagy citromos clin, vagy pronto van ráfújva, vagy éppen a felmosóvíz friss illatával van teli? Aztán gazdasszony rájön, hogy az ő hibájából van bűz a lakásban, és még csak egy bocsánat sem hagyja el a száját, mert minek is?!
Minden legyen makulátlanul tiszta kategória.
Aztán találkoztam már olyannal is, aki „leszidott”, mert tönkretettem a takarító rongyokat. A rongyok, bár igyekszem mindenhol mikro-szálas törlőkendőket használni, fogyó eszközök. Minél többet takarítasz velük, annál inkább elhasználódnak, és semmi problémát nem találok abban, ha ablakpucolás után már használhatatlanok. Ha a nyílászárók kéthavonta meg vannak pucolva, akkor minden bizonnyal épségben megússzák a „rongyok”, viszont ha legalább két éve a kutya se nyúlt hozzájuk, akkor igazán nem is értem, hogy min csodálkozik.
És most jöhetnek a kedvenceim, a hálás emberek.
A nem tehet róla…
Van az a kategória, akit tényleg nem értek. Férfiban és nőben is, ha jönnének velünk az utcán, jó páran azt mondanánk, hogy „Hű-ha, ez igen, ő az ideálom.”. Aztán belépsz a lakásukba, elfog a hányinger a kupitól meg a szagoktól, és kijelentheted, hogy igen, ő az, aki valóban segítségre szorul. A legnagyobb koszos lakásból varázsolsz neki tiszta, szép, és rendezett otthont, amiért a béred mellé olyan mértékű hála jár, ami pénzben nem kifejezhető. Nagyon nem szeretek hozzájuk járni, nagyon nehezen indulok el, mert elkeserít az első kép, amit meglátok, de miután kitakarítok, és egy pillanatra visszanézek, boldog vagyok, mert mintha J.K. Rowling híres regényéből bújtam volna elő, szó szerint varázsoltam.
A beteg.
Sajnos az elmúlt 6-7 évben rá kellett jöjjek, hogy összetehetem a két kezem, amiért egészséges vagyok. Rengeteg olyan embert ismertem meg, akik 27-30 éves korukban daganattal küzdenek, vagy akik túl vannak jó pár műtéti beavatkozáson, akiknek legalább annyira egészségesnek kellene lenniük, mint amennyire én is vagyok. Bármikor is jön, bármilyen betegség, onnantól kezdve az ember ténylegesen segítségre szorul. Segíteni pedig jó, mert amíg egy fiatal, életerős szervezetnek a takarítás „kikapcsolódás”, addig egy beteg embernek megterhelő és kínzó fájdalmakkal jár. Van ilyen helyem is, és amennyire zárkózottak voltak velem, annyira megnyíltak, mert tudják, hogy bármikor, bármiben állok szíves rendelkezésükre.
Az „idős”.
Mivel a szüleim elváltak, majd újraházasodtak, kicsivel több mamám és tatám volt, mint az átlagembereknek, bár a mai világban, lehet ez az átlagos. Mindig is szerettem a „mama-tata” korosztályt, köztük is az értelmiségieket, akik nem ragadtak a múltban, hanem felvették a világ tempóját, van szubjektív véleményük, és nem azt a badarságot hangoztatják, amit a tv-ben hallottak és láttak. Hetvenen és túl kimondható, hogy így is csoda, hogy élnek, én valószínű nem fogom megélni ezt a kort. De ha mégis, akkor csak abban tudok bízni, hogy lesz majd egy leányzó, aki olyan, mint én, és segítségemre lesz majd otthonom tisztántartásában, mert hogy én nem fogok tudni hajolgatni, az már biztos. Van egy ilyen párocskám, akiket tiszta szívből megszerettem, és kezdetben sokszor utóhallásban érkezett meg a döbbenetes információ a korukat illetően, hogy például „50 éve dohányzom…” vagy a „Kisfiam, aki már nem is olyan kicsi, merthogy elmúlt 50…”. Hogy miért döbbenetes? Mert lelkük életkorát tekintve szinte huszonévesek, de segítségre szorulnak, én pedig szívesen segítek. Náluk már ott tartok, hogy szégyellem elvenni a juttatásom, de ha ezt megtudnák, biztos kapnék egy csattot a hajamba. 🙂
A család az első.
Lehet akármekkora kupi, vagy éppen rend a lakásban, amikor egy férfi azt mondja nekem, hogy „Ha mi takarítunk ki, akkor kevesebb idő jut egymásra és a gyerekekre, ezért szeretnénk takarítónőt…”, akkor boldogsággal tölt el a tudat, hogy engem választottak, hogy segítsek. Nagyon-nagyon szívesen teszem mindezt, és tényleg nem érdekel, hogy mi vár rám aznap. Felőlem a feje tetejére is állíthatják a lakást, ott a család együtt töltött óráinak számát növelem a munkámmal és ez a tudat, boldogsággal tölt el, őket meg rengeteg hálával.
A bizalomról.
Minek után az előbbiekben részleteztem, hogy mely típusok azok, akiktől áll a nem létező szőr a hátamon, azért egy dologról nem szabad elfeledkezni, ez pedig a bizalom. A takarítónőd az egyetlen személy az ismerőseid között, aki olyan mélyen lép be az intim szférádba, mint amennyire a barátaidat sem engeded be, ezért nagyon fontos a megfelelő választás. Soha ne azt nézd, hogy mennyi óradíjat kér el, hanem úgy mérlegelj, hogy adnál-e neki lakáskulcsot. Nekem vannak kulcsaim, de nem véletlenül, volt, aki tesztelt, volt, akinek meg sem fordult a fejében. Pár hónappal ezelőtt kerestem egy lányt, aki vállalna takarítást helyettem, mindezt azért, hogy akiket nem szívlelek, azokat el tudjam úgy hagyni, hogy magam helyett ajánlok nekik egy hozzám hasonlóan megbízható lányt. Annyiban maradtunk, hogy eljön hozzám, kitakarítjuk a házamat, megtanítom mindenre, és szépen átadogatom neki a munkáimat. Aztán jött a bogár a fülembe. Mi van, ha ez a lány nem is annyira megbízható, hajlandó lennék-e egykori munkaadóimnál felelősséget vállalni tetteiért? A leányzó eljött hozzám, és addigra ez a bogár úgy megnőtt a fülemben, hogy már nem volt kedvem se megmutatni neki, hogy hogy kell jól takarítani, és ezt az elvetemült ötletet el is kergettem gyors a fejemből. Mert ugyebár megbízok saját magamban, vagy éppen a 15 éve ismert legjobb barátnőmben, sőt, felelősséget is vállalnék érte, de egy utcáról bejött idegen emberért, biztos nem.
Nagyon sokat hallottam már, bocsánat, de a „pornépből” kikeveredő takarítónőkről, a gusztustalan húzásaikról. Nem csak a lopásokról beszélek, hanem arról, hogy ha berágnak a munkaadójukra, akkor miket művelnek. Más tulajdonához hozzányúlni és azt elvenni nem a normatív magatartásformák közé tartozik, ugyanúgy, ahogy kárt vagy problémát okozni sem. Ha most bármelyik munkaadóm megkérne, hogy mondjam el, mi van a szekrényben, vagy a dobozokban, nem tudnám megmondani, mert még csak kíváncsi sem vagyok rá. Nekem az a dolgom, hogy makulátlanul kitakarítsam otthonukat, a legrövidebb idő alatt, nem az, hogy tudjam milyen dolgaik, értékeik vannak. Számomra a sokat emlegetett hála, a segítségnyújtás, a barátság, a kedves szavak, és a szeretet képvisel értékeket. A pénz egy fizetőeszköz a számlákra meg a szórakozásra, az arany meg arany, semmi extra nincs benne, nekem. Persze pénzből élek én is, így akkor vagyok a legboldogabb, ha olyan munkahelyem van, ahol szívesen dolgozok, mert emberszámba vesznek, függetlenül attól, hogy mennyit kell dolgoznom.
Voltak és vannak kedvenc mondataim, amiket sose fogok elfelejteni.
„Úgy motorozzon nekem, hogy ne az legyen, hogy szerdán csak várom és várom és nem jön…” E.v.D.B.
„Ugye nem hagysz itt, nem vagyok hajlandó mást keresni…” O.Sz.
„Minden alkalommal egyre szebb lesz a lakás! Köszönjük szépen!!” S.K.
Ha éppen takarítónőt keres, bátran vegye fel velem a kapcsolatot, van még két szabad időpontom egy-egy héten, amikor segítségére lehetek.
A következő bejegyzésemben a tesztekről írok majd, amiket átéltem, bár ez nem tudom mikor lesz várható, mert viszonylag sokat dolgozok, és még itthon is helytállok, csak ma reggel „kirakott” egy olyan kategória, akit igazán nem szerettem, így volt időm megírni ezt a pár sorocskát. Megyek, főzök valami finomat uram-parancsolómnak, és megépítem a kiskertem másik oldalát, mert ma végre van időm rá. 🙂
